Alapító okirat

Alulírott alapítók a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény és az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény alapján működő alapítvány létrehozását határoztuk el.

  1. Az alapítók:

    Kálomista Gábor
    Schell Judit


  2. Az alapítvány neve: Színházi Szolidaritási Alap Alapítvány

  3. Az alapítvány székhelye: 1065 Budapest, Nagymező utca 22-24.

  4. Az alapítói induló vagyon: 100.000,- Ft, azaz Százezer forint készpénz, amelyet az alapítók – az alábbi megoszlásban – teljes egészében az alapítvány rendelkezésre bocsátottak. Kálomista Gábor: 50.000,- Ft, azaz Ötvenezer forint Schell Judit: 50.000,- Ft, azaz Ötvenezer forint

  5. Az alapítvány céljai:

    A koronavírus által indukált vészhelyzet miatt bezárt színházakban foglalkoztatott elsősorban állandó szerződéssel nem rendelkező – színészek:

    • anyagi támogatása;
    • színészi pályán történő maradásának elősegítése;
    • szakmai továbbképzésének elősegítése;
    • részére kulturális-, szabadidős- és sport programok szervezése, megvalósítása.

    A színjátszás tárgyi feltételeinek javítása, épület-, informatikai-, kommunikációs fejlesztések, egyéb innovációk vonatkozásában, technikai és más eszközökkel való felszerelése útján.

  6. Az alapítvány tevékenysége:

    Az alapítvány a 6. pontban foglaltaknak megfelelő karitatív, oktatási, kulturális, szabadidős és sporttevékenységet folytat. Az alapítvány az alapítványi cél megvalósításával közvetlenül összefüggő gazdasági tevékenység végzésére jogosult.

  7. Az alapítvány jellege:

    7.1./ Az alapítvány nyitott, ahhoz bármely hazai vagy külföldi természetes és jogi személy bármikor az Alapítvány fennállása alatt tetszése szerinti vagyoni hozzájárulással csatlakozhat. A csatlakozás ténye a csatlakozót nem minősíti alapítóvá, alapítói jogokat nem gyakorolhat. A csatlakozót megilleti azonban az a jog, hogy javaslatot tegyen a kuratórium részére a vagyoni juttatásának felhasználására vonatkozóan.

    7.2./ Az alapítvány közvetlen politikai tevékenységet nem folytat, szervezete pártoktól független és azoknak anyagi támogatást nem nyújt.

  8. Az alapítvány időtartama:
    Az alapítványt határozatlan időtartamra hozta létre az alapító.

  9. Az alapítványi vagyon felhasználása:

    9.1./ Az alapítvány mindenkori vagyona kizárólag a jelen alapító okiratban megjelölt célok megvalósítására használható fel. Az alapítói vagyonnal a kuratórium gazdálkodik.

    9.2./ Alapítványi célra az alapításkori vagyon és annak teljes hozadéka, továbbá az alapítást követően az alapítványi számlára érkező készpénzadomány teljes összege vagy a természetben nyújtott adomány fordítható.

    9.3./ Az alapítványi vagyon felhasználása során az egyedi kérelmek alapján a támogatásokról elfogadott pénzügyi terv és határozat alapján a kuratórium dönt.

    9.4./ Ha a csatlakozó támogató rendelkezett vagyoni juttatása felhasználásáról, úgy rendelkezése érvényesüléséről a kuratórium gondoskodik.

  10. Az alapítvány ügyvezető szerve:

    10.1./ Az alapítók az alapítvány vagyonának kezelésére három természetes személyből álló kuratóriumot neveznek ki. Az alapítók fenntartják a kuratórium elnökének kijelölési jogát.

    A kuratórium elnöke:
    Brüll Krisztina

    A kuratórium további tagjai:

    Kiss Réka Judit
    Kékesi Miklós
    Mihály Csaba
    Pap Zsuzsanna
    Domokos Ildikó Zita
    Gáspár Anna

    A kuratórium elnökét megillető képviseleti jogának terjedelme és gyakorlásának módja: általános és önálló.

    10.2./ A kuratóriumi tagok kijelölése határozatlan időre szól. A kuratóriumi tagokat az alapítók jelölik ki, s tisztség annak elfogadásával jön létre.

    A kuratóriumi tagság megszűnik:

    – a tag halálával,
    – lemondásával,
    – a Ptk. 3:22. § (1)-(6) bekezdésében, továbbá a Ptk. 3:397. § (3), (4) bekezdésében és a Btk. 61.§ (2) bekezdésében foglalt összeférhetetlenségi és kizáró ok bekövetkeztével,
    – a Ptk. 3:398. § (2) bekezdése szerinti visszahívással

    10.3./ A kuratórium biztosítja az alapítványi célok folyamatos megvalósítását, ehhez megteremti a szükséges eszköz és feltételrendszert. Dönt az alapítványhoz érkezett adományok elfogadásáról, illetve, visszautasításáról.

    Az alapítvány munkavállalói felett a munkáltatói jogokat a kuratórium gyakorolja.

    10.4./ A Kuratóriumot évente legalább egyszer össze kell hívni írásban, igazolható módon. Írásbeli igazolható módon történő kézbesítésnek minősül: pl. ajánlott vagy tértivevényes küldeményként, továbbá a tagnak az elektronikus levelezési címére történő kézbesítés azzal, hogy a kézbesítés visszaigazolásra kerüljön (elektronikus tértivevény).

    10.5./ A kuratórium feladata ellátása során határozatait nyilvános ülés tartásával hozza meg. Az ülést a kuratórium elnöke hívja össze meghívóval. A meghívónak tartalmaznia kell az alapítvány nevét és székhelyét, továbbá a kuratóriumi ülés helyét, időpontját és a napirendi pontokat. A meghívót a kuratóriumi tagoknak igazolt módon és olyan időben kell megküldeni, hogy a meghívó kézhezvétele és a kuratóriumi ülés időpontja között legalább 8 nap elteljen.

    10.6./ A kuratórium akkor határozatképes, ha azon legalább két tag jelen van. Határozatát – ha az alapító okirat másként nem rendelkezik – mindhárom tag jelenléte esetén egyszerű szótöbbséggel, míg két tag esetén egyhangúlag hozza.

    A határozat meghozatalakor nem szavazhat az,
    a) akit a határozat kötelezettség vagy felelősség alól mentesít vagy a jogi személy terhére másfajta előnyben részesít;
    b) akivel a határozat szerint szerződést kell kötni;
    c) aki ellen a határozat alapján pert kell indítani;
    d) akinek olyan hozzátartozója érdekelt a döntésben, aki az alapítvány alapítója;
    e) aki a döntésben érdekelt más szervezettel többségi befolyáson alapuló kapcsolatban áll; vagy
    f) aki egyébként személyesen érdekelt a döntésben.

    10.7./ A kuratórium tagjait díjazás nem illeti meg, azonban igazolt készkiadásaik, költségeik megtérítésére igényt tarthatnak.

  11. Összeférhetetlenségi szabályok:

    11.1./ Vezető tisztségviselő az a nagykorú személy lehet, akinek cselekvőképességét a tevékenysége ellátásához szükséges körben nem korlátozták. A vezető tisztségviselő ügyvezetési feladatait személyesen köteles ellátni.

    Nem lehet vezető tisztségviselő az, akit bűncselekmény elkövetése miatt jogerősen szabadságvesztés büntetésre ítéltek, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányos következmények alól nem mentesült.

    Nem lehet vezető tisztségviselő az, akit e foglalkozástól jogerősen eltiltottak. Akit valamely foglalkozástól jogerős bírói ítélettel eltiltottak, az eltiltás hatálya alatt az ítéletben megjelölt tevékenységet folytató jogi személy vezető tisztségviselője nem lehet.

    Nem lehet vezető tisztségviselő, aki közügyektől eltiltó ítélet hatálya alatt áll (Btk. 61.§ (2) bek. i) pont).
    Az eltiltást kimondó határozatban megszabott időtartamig nem lehet vezető tisztségviselő az, akit eltiltottak a vezető tisztségviselői tevékenységtől.

    11.2./ Az alapítvány kedvezményezettje és annak közeli hozzátartozója nem lehet a kuratórium tagja. Az alapítók /alapítói jogok gyakorlója/, illetőleg törvényes képviselője és közeli hozzátartozói nem lehetnek többségben a kuratóriumban.

    11.3./ A kuratórium határozathozatalában nem vehet részt az a személy, aki vagy akinek közeli hozzátartozója a határozat alapján kötelezettség vagy felelősség alól mentesül, vagy bármilyen más előnyben részesül, illetve a megkötendő jogügyletben egyébként érdekelt.

    Az alapító okiratban nem szabályozott kérdésekre a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni.

    Budapest, 2020. március 17.

Kálomista Gábor
alapító
Schell Judit
alapító